A Groupama Biztosító szintén arról számolt be, hogy a járvány miatti korlátozó intézkedések hatására többet tartózkodnak otthon az emberek. Eddigi tapasztalataik szerint a bejelentett káresemények számát tekintve nem váltak gyakoribbá a balesetek, hanem a jellegükben történt változás.
Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatójának elmondása szerint megnövekedett az olyan típusú balesetek száma, mint például:
- kézi szerszámmal történő kézsérülés
- lábujj törések (Ágyba rúgott, ajtóba rúgott, lépcsőn megbotlott)
- gyerekek kar törése is megnövekedett, trambulinon ugráltak, nagyobb testvérrel játszottak
- felnőttek létráról/lépcsőről leesnek.
Az Aegon Biztosító tapasztalatai szerint is jelentősen nőtt a viharkárok száma: elmondásuk alapján általában a nyári időszakot tekintik leginkább „viharosnak”, de idén már február elejétől meggyűlt a bajuk az időjárással, azóta szinte egymást érik a meteorológiai károk.
Eddig több, mint kétszázmillió forintot fizettünk ki viharkárokra. A legtöbb kárt a szélvihar és a csapadék miatti beázás okozza, de a különböző tárgyak ledőlése is jó néhány káreseményért felelős
– mondta el Cserkuti Nándor, az Aegon kárrendezési igazgatója, és kiemelte, hogy a frontátvonulásokat követő szélsőséges időjárási jelenségek közepette nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos az elővigyázatosság:
az autókkal nem tanácsos a fák, állványok vagy bármilyen más mobil felépítmény közelében parkolni.
A házak udvarain a könnyen mozdítható tárgyakat szélvédett, vagy zárt helyen tanácsos tárolni. A viharkárokat célszerű azonnal bejelenteni, hogy a biztosító a lehető leggyorsabban meg tudja téríteni az időjárás okozta kárt – tanácsolja az Aegon szakértője.
Az Allianz Biztosító szintén megerősítette, hogy az élet- és személybiztosítások tekintetében a leggyakrabban előforduló káresemények az orvosi ellátásra, a műtéti térítésre és a kórházi napi térítésre szóló biztosításainkhoz kapcsolódtak. Otthonbiztosítás tekintetében pedig a legjellemzőbb káresemények a csőtörés, vihar, üvegtörés miatti károk és a személyi sérüléssel járó balesetek voltak.
2020 teljes felfordulást hozott – és több tudatosságot
A biztosítók tapasztalataiból az derül ki, hogy nem csak a járvány dúlta fel idén a lakosság életét. Hiába mozdultak ki rekordkeveset az emberek otthonról, így otthon érte őket a baj. Valószínűleg sokan próbálták lekötni magukat ház körüli teendőkkel, így sok otthon baleset származott idén tavasszal az ilyen tevékenységekből adódó balesetekből.
Az Aegon Biztosító tapasztalatai szerint az év első két hónapját követően a kárbejelentések száma csökkenést mutatott. A korlátozások lazítását követően ez elmúlt kb. két hétben kisebb növekedést tapasztaltak a nem életbiztosítást érintő kárbejelentések számában, azonban továbbra is jelentős a visszaesés a megelőző év hasonló időszakához képest.
2020-ban a betöréskárok száma 14 százalékkal csökkent.
Úgy tűnik, a betöréseket megelőzte az, hogy a legtöbben jóval többet tartózkodtak otthon, illetve a járványveszély is biztosan szerepet játszott abban, hogy kevesebb ilyen eset fordult elő.
Az Ageon Biztosító is azt tapasztala, hogy a karantén időszakában valamivel több volt az otthoni barkácsolás közbeni balesetek: fűrészelés okozta ujj sérülések, amputációk, törések; létráról, fáról való leesés; vagy hogy valaki a fűnyírót ráhúzta a lábára (amputáció). Viszont számosságában így sem volt kiugró az ilyen káresemények előfordulása.
A Generali Biztosító az ügyfelek érdeklődésében tapasztalt inkább változást: az életbiztosítások esetében – vélhetően a többi biztosítóhoz hasonlóan – tapasztaltak némi visszaesést: a unit-linked megtakarítási termékek új üzletkötése csökkent.
Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy ez egy általánosan évek óta tapasztalható év eleji tendencia most azonban 10% körüli növekedést tapasztaltunk a díjmentesítési vagy díjszüneteltetési kérésekben is, mely már sokkal inkább a járványhelyzetre vezethető vissza. A kockázati termékek üzletkötései tartani tudták a tavalyi szintet, ami jelezheti az egész piacon érzékelhető változást az ügyfelek igényeiben
– mondta el lapunk kérdésére Márta Róbert, és azt is hozzátette, hogy a korlátozások életbelépése óta eleinte megtorpanást tapasztaltak a vagyon- és gépjármű-kárbejelentések számában, majd a kijárási lazításokkal párhuzamosan megfordult ez a tendencia. A lakossági vagyon esetében az utóbbi néhány hétben már látszik egy emelkedés, a lakáskárok már megközelítik a vírus előtti időszak szintjét – ismertette.
Az Allianz szakértői szerint is a koronavírus megjelenése jelentős hatással van a fogyasztói tudatosságra: a járvány eredményeként az ügyfelek fokozottabb figyelemmel vizsgálják az egyes termékek szolgáltatási körét és biztosítási összegeit, különös tekintettel a vírus következményeként felmerülő kockázatokra. Emellett feltételezik, hogy
a jövőben csökkeni fog azon külföldre utazók száma, akik utasbiztosítás nélkül vágtak neki az utazásnak.
Kárrendezési területen felgyorsult és kibővült a digitális technológiák alkalmazása. Az ügyfelek részéről jelentősen megnövekedett a mobil alkalmazások elfogadása, így a kárszakértőknek távolról is lehetőségük van a kárfelvételt elvégezni és a kár rendezéséhez szükséges dokumentációt elkészíteni – számoltak be tapasztalaikról.
Ezeket a biztosításokat veszik most és a jövőben
A járvány következtében az ügyfelek körében, valószínű az alapján, hogy milyen téren hatott rájuk leginkább negatívan a karanténidőszak, egészen eltérő biztosítási formák váltak, és fognak várhatóan népszerűvé válni. Vannak, akik a fizetéskieséstől tartanak jobban a jövőben, mások az egészségüket féltik, és vannak, akik az otthonukat óvnák jobban ezek után.
A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint azon biztosítások, melyek munkanélküliségre, illetve átmeneti keresőképtelenségre szóló védelmet is nyújtanak, várhatóan továbbra is népszerűek lesznek. „Mentőöv Életszínvonal Biztosításunk, valamint az OTP Bank hiteleihez kapcsolódó legtöbb törlesztési biztosításunk is tartalmaz munkanélküliségre, illetve átmeneti keresőképtelenségre szóló védelmet” – mondta el Berentés László, és hozzátette, hogy:
ezek a biztosítások eddig is népszerűek voltak, és az utóbbi időszakban határozottan érzékelhető, hogy megnőtt az érdeklődés irántuk.
A lakásbiztosítások szerepe szintén felértékelődhet a jövőben. Ma már korszerű, személyre szabható lakásbiztosítások léteznek, mellyel mindenki a saját igényei szerint alakíthatja ki a fedezetek körét, akár az elérhető számos hasznos kiegészítő biztosítás (mint például gyorsszerviz-szolgáltatás, orvosi vagy internetasszisztencia biztosítás) segítségével – ismertette a lehetőségeket a szakértő.
A Generali Biztosító szerint az ügyfelek biztonság iránti igénye továbbra is jelen van, a járványhelyzet a fókuszt eltolta a kockázati elemek – főleg az egészség- és a baleseti szolgáltatások – irányába. A járványnak szorosan kitett gazdasági szektorokban – pl. turizmus, vendéglátás – a biztosítási termékek értékesítési számain természetesen látszik a csökkenés – ismertették.
Érdekesség például, hogy az olyan termékek iránti kereslet nőtt, amelyek az időskori anyagi biztonság megalapozásához szükségesek: igény szintjén népszerűbb lett az előtakarékosság
– mondta el Márta Róbert. A biztosító arra is felhívta a figyelmet, hogy a vezetékes vízkárok évről évre az élen szerepelnek a leggyakoribb lakáskárok listáján: a Generalihoz csak a tavalyi évben közel 50 000 bejelentés érkezett ilyen jellegű “házi baleset” következtében. Ezért aki lakásbiztosítás kötésen gondolkodna, annak érdemes átgondolnia, milyen kártérítésre tarthat igényt vízkár esetén.
Az Allianz szakértői nagyobb érdeklődésre számítanak az utasbiztosítási termékük íránt, amelyben a biztosítás kiterjed a külföldi utazások alatt bekövetkező leggyakoribb káreseményekre, ideértve egy vírusfertőzés kapcsán felmerülő költségek térítésére is. Olyan biztosítás is elérhető náluk, mely téríti a sürgősségi ellátás, a mentés és hazaszállítás költségét limit nélkül, ha a külföldi tartózkodást meg kell hosszabbítani kórházi ellátás miatt a hazautazás és a szálloda többletköltségét a biztosított és a vele együtt utazó személy részére, vagy pl. a személygépjármű hazajuttatását, ha a biztosított sürgősségi ellátása miatt nem tudja hazavezetni, stb.
Számítanak még a viharkárok ellen kötött otthonbiztosítások számának növekedésére, ahogy az eddigi években, de akár az olyan lakásbiztosítási termékek iránt is nőhet a kereslet, amely az ingóságokat védi a káresemények esetén, mint a kerti és szabadidős tevékenységekhez új eszközök, bútorok, árnyékolók, grillsütők, mobilkemencék, de akár a mobil jakuzzi is. De a kerti gyermekjátékra és kutyaólra is köthetünk akár biztosítást. Mivel a karanténidőszakban több időt töltöttek otthonukban az emberek, felértékelődhetett az otthoni berendezések értéke is.
Az Aegon Biztosító szakértője, Lipták Mónika életbiztosítási üzletág vezető szerint azok számára, akik még nem rendelkeznek megfelelő védelemmel, itt a legmegfelelőbb pillanat, hogy átgondolják a veszélyhelyzettel kapcsolatos félelmeiket és igényeiket.
Egy olyan történelmi pillanatot élünk most meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott, hiszen most mindenki a saját bőrén tapasztalja meg a „velem is megtörténhet” érzését, amikor már nem csupán a szomszéd, a rokon, az ismerős az, aki nehéz helyzetbe kerülhet. Erre alapozva gondoljuk, hogy megnő az egyéni életbiztosítások iránti igény, hiszen – bár szabadabban mozoghatunk – továbbra sincs védőoltás, így a veszélyhelyzet nem múlt el teljesen
– mondta el a szakértő, és ismertette, hogy az egyéni életbiztosítások és a hozzá kötött kiegészítő biztosítások esetén általában nem tartozik a kizárások közé a világjárvány, azaz a legnehezebb időkben is ugyanúgy lehet számítani a térítésre, mint általában.
Kórházi napi térítésnél, jövedelempótlásnál, és akár halál bekövetkeztekor is fizet a biztosító.
Szurgyi Nándor, a lakásbiztosítási üzletág vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó kiegészítők is nyújthatnak segítséget, például kórházi napi térítést, illetve a kiegészítő személybiztosítás, a kockázati életbiztosítás, illetve a kegyeleti biztosítás sem tartalmaz kizárást járványokra vonatkozóan.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet bevezetése óta mindenki lényegesen több időt tölt otthonában. Mivel a statisztikák szerint normál körülmények között is a balesetek mintegy 50 százaléka a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik, ezt a várhatóan még hosszú hónapokig tartó speciális időszakot kiemelten célszerű balesetbiztosítási védelemmel átvészelni
– mondta el az Aegon szakértője, és kifejtette, hogy bár az emberek többsége otthon érzi magát a legnagyobb biztonságban, a statisztikák évről évre arról tanúskodnak, hogy a balesetbiztosítási térítéseknek a felét otthoni balesetekre fizetik ki. A háztartási balesetek többsége esésből, zuhanásból adódik, de jelentős részarány képviselnek az égésből, vágásból, szúrásból származó sérülések is.
Az otthon eltöltött idő megnövekedése növeli a háztartási balesetek kockázatát is.
„A családoktól különös figyelmet igényelnek a bezártság miatt a szokásosnál is aktívabb gyermekek, valamint az ilyenkor sorra kerülő nagytakarítások, kisebb-nagyobb átalakítások során fellépő problémák is. A balesetbiztosításon azért sem érdemes spórolni, mert az igen kedvező díjszinten megköthető” – tanácsolja a szakember, és arra is felhívta a figyelmet:
Fontos tanulmányozni, hogy a kiválasztott biztosítás esetén milyen várakozási időkkel kell számolni, és melyik fedezet mikortól lép életbe.
Megítélése szerint legjobb a biztosítás megkötése előtt szakértő tanácsadóval, vagy ügyfélszolgálati munkatárssakkal átbeszélni az igényeket és a lehetőségeket, hogy a lehető legjobb döntést tudja meghozni a jövőre nézve az ügyfél.
Forrás: Pénzcentrum.hu