fbpx

5 furcsa dolgok, amikre biztosítást kötöttek

A biztosítások világának a jól ismert területek mellett – mint a különféle vagyon- vagy életbiztosítások, utas biztosítások – létezik egy kisebb szegmense. Ezen belül a különleges szakmák művelői biztosíthatják magukat tevékenységükre, illetve nem ritkán egészen meghökkentő dolgokra, események bekövetkeztére is lehet szerződést kötni. Itt jóval kisebb, kevésbé tömeges az igény a szolgáltatásokra, mint a hagyományos biztosítási piacon, ám elenyészőnek semmiképp sem nevezhető. Ez a szűk piaci szegmens pedig néha furcsa, már-már bizarr biztosítási szerződéseket is kitermelt. Ezekből mutatunk be néhányat.

Értékes testszőrzetek

Nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy férfiak esetében milyen nagy jelentősége lehet a megjelenésnél annak, visel-e az illető bajuszt, és ha igen, milyet. Így gondolhatta ezt Merv Hughes, a sikeres krikettjátékos is, aki annak idején jellegzetes bajuszát 370 ezer dollárra biztosította. Hughes már egy ideje visszavonult az aktív sporttól, és a most 58 éves egykori sportsztár egy néhány évvel ezelőtt adott interjújában pletykának minősítette arcszőrzetének biztosítását.

 

A sokat érő ízlelőbimbók

Vannak kivételes adottságú emberek, akik különleges tulajdonságukat alkotó módon felhasználva, egészen hihetetlen karriert futnak be. Ilyen volt a 2010-ben meghalt, magyar származású Rónay Egon is, aki – brit színekben – angol és ír éttermekről és kocsmákról írt kalauzaival alapozta meg szakmai pályafutását. Rónay később étteremkritikusként 393 ezer dollár értékű biztosítást kötött ízlelőbimbóira, mint első számú munkaeszközére, ha esetleg azokat valamilyen komolyabb behatás érné egy balul elsült kóstolás miatt.

Soknak hangzik? Pedig egyáltalán nem az a Costa Coffee főkóstolójának biztosításához képest. Az akkor 34 éves Gennaro Pelliccia 2009-ben 10 millió fontért (ma kb. 3,9 milliárd forint) biztosította ízlelőbimbóit és nyelvét, pontosabban nem ő, hanem a hivatalosan kávéízlelő mesterként őt alkalmazó vállalat. Ez magasabb összeg volt, mint a világ vezető szupermodelljeinek lábaira kötött biztosítás. A főkóstoló állítólag csalhatatlan érzékű döntnök a kávé minőségét illetően: személyesen kóstolta végig a nyers kávébab valamennyi szállítmányát a cég pörkölőjében, hogy azokkal szemben ne merülhessen fel minőségi kifogás.

A nyelvöltögetés miatt kötött biztosítás

S ha már nyelvek: abban semmi rendkívüli nincs, ha egy-egy híres zenész, előadó, különleges biztosítást köt valamelyik, produkcióihoz nélkülözhetetlen testrészére. Így tett például Keith Richards, a Rolling Stones elnyűhetetlen gitárosa, aki középső ujjára 1,5 millió dolláros biztosítással rendelkezik. Ám a rock világában ennél merészebbet is lehet produkálni: a Kiss együttes alapító tagjának, a magyar származású Gene Simmonsnak, 1 millió dollárt ér a nyelve egy biztosítási kötvény szerint.

A zenésznek ugyanis a zenekar hosszú pályafutása alatt, nem pusztán jellegzetes arcfestése, hanem azzal együtt, a fellépéseken és a médiamegjelenések alkalmával, előszeretettel öltögetett nyelve is védjegyévé vált. Ám persze ezzel Simmons sincs egyedül: a nála jóval később induló énekes, Miley Cyrus szintén ekkora összegre biztosította nyelvét, mert úgy gondolta, előadóművészetének elválaszthatatlan részévé vált annak mutogatása – enyhébb megfogalmazás szerint, ez a döntés is, Cyrus részéről a tudatos imázsépítés része volt.

Biztosítás, ha földönkívüliek rabolnak el

2019 egyik emlékezetes pillanata volt, amikor nyáron az egyik közösségi média-oldalon meghirdetett eseményre a híres 51-es körzet lerohanására, mintegy kétmillióan jeleztek vissza. Az USA Nevada államában lévő körzet évtizedek óta mozgatja a földön kívüli létformák, a repülő csészealjak iránt érdeklődők fantáziáját. A később törölt eseménynek az lett volna a lényege, hogy a nem várt módon hatalmasnak ígérkező tömeg olyan nyomást gyakorol a kormányra.

Mindehhez pedig jól illett (volna) egy floridai ügynökség biztosítása, mely 10 millió dolláros fedezetet kínál az áldozatnak akkor, ha igazolni tudja, földönkívüli lények rabolták el. Igaz, a pénzt évi 1 dolláros részletekben fizetik ki, 10 millió éven át, vagy az illető haláláig. Ám az kiterjed az esemény utáni pszichológiai rehabilitációra is. De a társaságnál aszteroida-becsapódásra és arra is kérhető fedezet, ha valaki sérülést szenved az 51-es körzetben tett látogatásán, annak vélt sajátosságaihoz köthetően, vagy arra, ha elrablása után családtagjai gúnyolódásának céltáblája lesz.

Ezt a konstrukciót a társaság eredetileg viccnek szánta, és – ahogy tavaly is megerősítették – csak azokkal hajlandók szerződni, akikről látják, hogy maguk is a humor egyik sajátos megnyilvánulásának fogják fel a szerződés megkötését. Ettől függetlenül, az idegenelrablási-konstrukciót 1987 óta már több mint 6000-en választották. A floridai társaságnak pedig mindösszesen kettő olyan esete van – mindkettő New York államban -, amikor elfogadták az ügyfél állítását, és megkezdték a biztosítási összeg folyósítását.

Nem a floridai cég esete a legfurcsább, hanem az egyébként tekintélyes Lloyd’s-é: a biztosítási csoportnál több mint 30 ezren kötöttek biztosítást arra az esetre, ha földönkívüliek elrabolnák, köztük Shirley MacLaine színésznő is. A bejelentőnek ennél a konstrukcióknál is bizonyítékkal, – például fotóval – kell igazolnia, hogy ez megtörtént.

Amikor vérdíj volt Nessi fejére kitűzve

Tűnjön bármennyire is meglepőnek, egy időben úgy tűnt, hamarosan valakinek sikerül a lehetetlen, és pórázon vezeti elő a skóciai Loch Ness mitikus szörnyét, Nessit, a szakértők színe elé, akik állásfoglalása alapján megkaphatja érte az 1 millió fontos vérdíjat. Pedig egy időben ettől komolyan tartottak egy amúgy whiskyfőzéssel foglalkozó vállalkozásnál Skóciában, a Cutty Sarknál. A cég 1971-ben ajánlotta fel ezt az összeget bárkinek, akinek sikerül elkapnia Nessit – ez ma a másfélszeresét éri, nagyjából 600 millió forintot. Az időzítés remek volt, hiszen a Nessi-mánia akkoriban érte el csúcspontját, Skócia leghíresebb tengerszemének mélyét komoly és amatőr kutatók is sokat vizsgálták, persze nem mind Nessi után kutatva.

történetben az első csavar az volt, amikor a mai napig nem tisztázott módon, de kiderült, a Cutty Sarknál tényleg megijedtek attól, hogy valaki hamarosan kirángatja a vízből a feltételezett szörnyet, és fizetniük kell. (1972-ben egy víz alatti fotó még a tekintélyes Harvard és a Smithsonian Intézet szakértőinek figyelmét is felkeltette.) Ezért a londoni Lloyds’s-hoz, a vezető biztosítási szövetséghez fordultak azért, hogy biztosítást kössenek a Nessi megtalálásakor felmerülő költségeikre.

Forrás: Origo.hu

Scroll to Top
Scroll to Top

Központi irodánk a mai napon (2023.04.20) áramkiamaradás miatt ZÁRVA TART!

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújthassunk, illetve releváns hirdetéseket jeleníthessünk meg. Tudjon meg többet​