fbpx

Német találmány: biztosítás részegeknek

Annyian szenvednek balesetet az Oktoberfest ideje alatt, hogy egy német biztosító egyedülálló ajánlattal állt elő: akkor is megtéríti a kárt, ha a baleset okozója tökrészeg volt. A kezdeményezést sok támadás érte, ugyanis sokak szerint felelőtlen viselkedésre ösztönöz.

Minden évben sokan szenvednek balesetet az Oktoberfesten, és biztosítás hiányában egy-egy balesetet követően komoly költségeik keletkezhetnek, idén azonban először biztosítást is köthetnek a látogatók az esemény idejére. Az egyik bajor biztosító egy app-en keresztül egyszerűen megköthető, napi 5,99 euróba kerülő biztosítást nyújt, ami fedezi

  • a baleset miatt szükségessé váló kozmetikai operációk költségeit,
  • a betegszállítás költségeit,
  • az elveszett iratok pótlásának költségeit,
  • az esetleges fogászati költségeket,

mindezt még akkor is, ha a biztosítottat azért éri káresemény, mert túl sok alkoholt fogyasztott.

Fogyasztóvédők már most ellenzik a biztosítás bevezetését, szerintük egyrészt túl sokba kerül a biztosítás, másrészt felelőtlen viselkedésre ösztönöz.

(Forrás: Portfolio.hu)

Központi irodánk a mai napon (2023.04.20) áramkiamaradás miatt ZÁRVA TART!

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújthassunk, illetve releváns hirdetéseket jeleníthessünk meg. Tudjon meg többet​