fbpx

Kötelező biztosítás 2021 díjak | 1. negyedév

A személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos díja évi 46 ezer forintra emelkedett 2021 első negyedévében – derül ki a Magyar Nemzeti Bank elemzéséből. A közleményből kiderül, hogy az előző év azonos időszakához képest mintegy 1800 forintos, azaz 4 százalékos áremelkedés volt a drágulás főként a budapesti személygépkocsi szerződésekhez köthető. A fővárosban átlagosan több mint 72 ezer forint volt az éves KGFB átlagdíj az idei első félévben.

Mint az elemzésből kiderül, a kárráfordítás csökkenése megállni látszik, de az átlagdíj növekedése miatt az adóhatástól és kárváltozástól megtisztított korrigált index tovább nőtt, így a 2020. IV. negyedévében látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló.

Ahogy az alábbi táblázatból látszik, a legtöbb járműkategóriákban jellemzően mérséklődtek az átlagdíjak, ami alól csak néhány “típus” képez kivételt. Az átlagdíj csökkenésének mértéke 1-10% között mozog. A taxik átlagos állománydíja esett a legnagyobb mértékben, emögött a koronavírus miatt kialakult közlekedési szokások megváltozására való biztosítói reakció állhat. Hasonló ok húzódhat meg a kisebb méretű, nem flottás autóbuszok esetében is.

Érdekes látni, hogy a legtöbb esetben a flottás ügyfelek kedvezőbb díjat kapnak, míg az áruszállításban érdekelt járműveknél pont fordított a helyzet. A MNB adataiból az is látszik, hogy a szerződéseket korábbi káresemények alapján besoroló bonus-malus rendszerben szinte az összes teljesítményszintű személyautó a legjobb B10-es kategóriában van. Ez alól a 245 LE feletti autóknál látunk kivételt.

Továbbra is érdemes összehasonlítani a biztosítók ajánlatait az a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal, mert az egyes biztosítók ajánlatai lényegesen eltérhetnek.

Forrás: Vezess.hu / Magyar Nemzeti Bank

Scroll to Top
Scroll to Top

Központi irodánk a mai napon (2023.04.20) áramkiamaradás miatt ZÁRVA TART!

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújthassunk, illetve releváns hirdetéseket jeleníthessünk meg. Tudjon meg többet​