fbpx

Rövid utazásra sem szabad elindulni biztosítás nélkül

A járványügyi korlátozások enyhítésével immár Európa legtöbb országába elutazhatunk. Egyelőre főként a környező országokba (Ausztria, Horvátország, Szlovákia) érezhető a szabadidős forgalom élénkülése, ám a repülőgépjáratok fokozatos újraindításával várhatóan a távolabbi célpontokba is erősödni fog az utazási kedv. A korábbiaknál jóval fontosabbá vált az utasbiztosítás minden magyar turistának – írja a Magyar Nemzet.

A koronavírus okozta bizonytalanság még nem múlt el, mivel a járványügyi helyzet országról országra gyorsan változhat. Ezért minden korábbinál fontosabb lehet, hogy a külföldre készülő hazai turisták ne feledkezzenek meg az utasbiztosításról sem, de úgy, hogy az utazáskor pontosan tisztában legyenek azzal, hogy az adott útra megkötött biztosításuk milyen védelmet nyújt.

Megnyugtató lehet a tudat, hogy az utasbiztosításokban szereplő sürgősségi orvosi, illetve kórházi ellátási költségeket (a szerződésben szereplő egyéb járulékos költségekkel együtt) koronavírus-fertőzés esetén ugyanúgy téríti a biztosító, mint más megbetegedéseknél – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Lényeges tudnivaló viszont, hogy nem tartozik a térítésbe sem a karanténnal kapcsolatban felmerülő többletköltség, sem a fertőzés veszélye miatt visszamondott utazások költsége. Az általuk lemondott utak árát ugyanis az utazási irodák, a törölt repülőjáratokat pedig az adott légitársaságok kötelesek az utassal rendezni.

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a biztosítás fedezete csak olyan földrajzi területekre terjed ki, amelyek nem szerepelnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által kiadott utazásra nem javasolt térségek listáján. E folyamatosan frissülő oldalon szerepelnek fokozott biztonsági kockázatokat rejtő országok is (a listán van jelenleg Olaszország is), amely célpontok jelenleg is szerepelnek a biztosítók kínálatában. A koronavírus miatti járványveszély okán utazásra pillanatnyilag nem javasolt térségként Kína Hupej tartománya szerepel a listán.

Mivel a felsorolás napról napra változhat, ezért a biztosítók az egyes országoknál a kiutazás napján érvényes besorolást tekintik mérvadónak, negatív átsorolás esetén pedig az utasbiztosítás lejártáig továbbra is az eredeti feltételek szerint térítenek – figyelmeztet a szövetség.

Szükségtelen óvatosság az utolsó pillanatban megkötni az utasbiztosítást, mivel az utazás kezdete előtt a szerződő bármikor kérheti a teljes biztosítási díj visszatérítését. Az egy- vagy kétnapos utazások során az utasbiztosításnak ugyanolyan fontos szerepe van, hiszen egy rövidebb bevásárló- vagy városnéző körútnál például ugyanúgy felléphetnek problémák, mint egy kéthetes nyaraláskor. Fontos tudni azt is, hogy az EU-ba szervezett külföldi utaknál teljes védelmet az európai egészségbiztosítási kártya is csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt.

Forrás: SZON.hu

Scroll to Top
Scroll to Top

Központi irodánk a mai napon (2023.04.20) áramkiamaradás miatt ZÁRVA TART!

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújthassunk, illetve releváns hirdetéseket jeleníthessünk meg. Tudjon meg többet​